A tavaszi szünet és a home office

A pandémia alatt átalakult a munkakultúra – az addig csak a kiváltságosoknak lehetőségként felkínált home office sokkal szélesebb kör számára lett kötelező munkavégzési forma, akár kizárólagos, akár hibrid változatban.

A lockdown alatt otthon maradó szülők fekete öves távmunkások lettek, akik, miközben a fizetésükért is meg kellett dolgozniuk, ellátták/szórakoztatták/tanították az otthon maradt gyermeküket, gyermekeiket is. Nekik igazából újat nem tudunk mondani: le a kalappal minden anya és apa előtt, akik ép ésszel kihúzták a jelenléti oktatásig. A tavaszi szünet annyiban más, amennyiben benne van a nevében: SZÜNET. Legalább tanítani nem kell…

A már emlegetett pandémia előtt a home office-ból a családtagok, ismerősök, barátok csak a HOME szót hallották meg. Mesélhetnének az otthonról dolgozók, mi mindennel megbízzák őket napközben, hiszen „úgyis otthon vagy”… De amíg a családtagokat, ismerősöket le tudjuk rázni, ez a gyerekeinkkel nem fog menni… Valljuk be, akármekkora logisztikai zsenik is vagyunk, térben és időben egyszerre dolgozni és gyereket nevelni – nem kis feladat.

Idén a tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. április 13. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2022. április 20. (szerda). Mindössze négy ebből az egy hétből munkanap, sokan szabadságra is mennek, de akinek mondjuk projektátadása vagy bármilyen, munkához fűződő halaszthatatlan kötelessége van, annak ez sovány vigasz.

Mit csináljunk a gyerekekkel, ha dolgoznunk KELL?

Amikor az amúgy iskolapszichológus gyerekemnek feltettem a kérdést, azonnal rávágta: NAGYMAMA! Bizony, a nagymamák a bármikor bevethető, gyors reagálású egységbe tartoznak, nekem is van olyan nagymama-kollégám, aki minden tanítási szünet alatt „eltűnik”. De sajnos nincs mindenkinek ilyen csodafegyvere.

Tehát most abból indulunk ki, hogy külső segítségre nem számíthatunk. Mi az, amit meg tudunk tenni annak érdekében, hogy ne torkolljon káoszba a home office?

Ebben a témában olvastam egy számomra kissé bizarr sztorit: egy amerikai kommunikációs szakember – 5 és 2 éves gyermekek édesanyja – azt csinálta, hogy elbúcsúzott a kicsiktől, kiment a bejárati ajtón, integetett nekik… – majd hátrasétált, és visszamászott az otthoni irodája ablakán. Így a gyerekeinek fogalmuk sem volt arról, hogy otthon van…Sokunknak ez kivitelezhetetlen lenne, és nem csak azért, mert emeleten lakunk. De a lényegét értjük. Pár dolgot összeszedtünk, mi az, ami jobb esetben megkönnyíti a dolgunkat.

Jelöljük ki a munkaterületünket.

Persze, ne úgy, mint az ebek 🙂 Plusz legyünk rugalmasak a kérdésben, mert a gyerekek számára ez olyan lesz, mint az autóval közlekedőknek a záróvonal: az oktató azt mondta, mintha betonfal lenne ott, a gyakorlatban azonban nincs olyan ember, aki át ne hatolt volna legalább egyszer rajta. Szóval, ne állítsuk rögtönítélő bíróság elé a gyermeket, ha átlépi a demarkációs vonalat. Át fogja. Ha van zár az ajtón, eggyel könnyebb dolgunk van, de ha nincs váltótársunk, ezt a megoldást nem javasolnánk: fél szemünk a siserahadon! Készíthetünk velük közösen egyezményes jelekkel ellátott táblákat, amelyek láttán még a legkisebb is tudja, hogy most éppen az a rész van, amikor anyát/apát semmivel sem szabad zavarni, vagy pont az ellenkezője. Vannak, akik a sütő óráját „húzzák fel”, s amíg az nem szólal meg, nem lehet a szülőt zavarni a munkában, csak a kivételes esetekben, amiket viszont jó előre tisztázzunk velük.

Keljünk fel korábban.

Igaz, szünet van, nem kell odaérni az iskolába, óvodába, de saját érdekünkben mondjunk le a még 5/10/15 percről (és ezt 3x). Amíg a többiek felébrednek, akár oda tudjuk készíteni a reggeli betárazható részét, tudunk inni egy kávét és nyugodtan át tudjuk futni a levelezésünket, ezzel együtt átgondolhatjuk a ránk váró feladatokat és azok sorrendiségét. Érdemes felöltözni, egyrészt küldünk az agyunknak egy üzenetet, hogy átálltunk munka üzemmódra, másrészt később nem biztos, hogy a megfelelő ruhadarabokat a megfelelő sorrendben hányjuk magunkra, ami egy online meeting esetén kissé zavarba ejtő lehet… Bekészíthetjük a hűtő alsó polcára az egész napi nassolni valókat: zöldségcsíkokat, gyümölcsöt, dobozos üdítőt, bezacskózott, lehetőleg nem cukorban úszó finomságokat. És reménykedjünk, hogy nem egyszerre fogják az egészet megenni…

Készítsünk beosztást.

Jobb esetben nem egyedül vagyunk a feladatra, a hirtelen beeső, azonnal megoldásra váró feladatokon kívül a szülőpár mindkét tagja el tudja dönteni, mely időszak a fontosabb a munkája elvégzése szempontjából, így be tudjuk osztani, ki mikor foglalkozik a csemetékkel. Amennyiben mindkét félre egész álló nap igényt tart a főnöke, akkor a kő-papír-ollót javasolnánk… Készüljünk fel a necces helyzetekre, beszéljük meg, hogy igen, lesznek ilyenek, és igen, így és így tudjuk megoldani. Összeeszkábálhatunk LÉGYSZI’ és BOCSI vagy más üzeneteket hordozó táblácskákat – ezekkel egy feszült helyzetben el tudjuk venni a dolgok élét. Csak ne keményfából legyenek… A beosztásit amúgy érdemes kiterjeszteni: más szülők is hasonló cipőben járnak, lehet, összefogva hatékonyabbak leszünk.

Szakaszoljunk.

A szakaszos munkavégzés nem feltétlenül jelenti a szaggatott munkavégzést. Ez utóbbinál kevés rosszabb van: amikor épp benne vagyunk valami kellős közepén és hirtelen kirángatnak onnan, a senki földjén találjuk magunkat. Ha a gyerekek időbeosztásához képest osztjuk fel a munkát, akkor pontosan tudjuk, mely szakaszban milyen intenzitással tudunk jelen lenni. Meetinget érdemes az alvásidőre tenni, így elkerülhetjük, hogy a YouTube-on vírusként terjedő home videók sorsára jussunk… Itt jegyeznénk meg, hogy érdemes megbeszélni a kollégákkal, akár beosztottakkal, akár főnökökkel, hogy nem csak mi, de a gyerekeink is otthon vannak, minden esetlegesen előforduló bakiért előre is bocs. Ne akarjunk úgy tenni, mint aki a 3. emeleti tárgyalóban ül. De törekedjünk rá.

Foglaljuk le őket.

Hát, igen a tévé… A nagyi után a 2. leggyakrabban bevetett bébiszitter. Ezt ki-ki döntse el maga, ez itt nem az ostorozás helye, de ha elfogadnak alternatívát: használják a kreativitásukat – hiszen az anyák ebben elég jól állnak. Rendezhetünk kincskeresést, ahol a lakásban szobáról szobára rejtjük el a feladatokat, amelyek a kincshez vezetnek. Igen, fognak közben kérdezni. Munkát is adhatunk neki, egyszerűbbeket, nem kell összeönteni a kamrában fellelhető összes borsót meg lencsét: válogassák ki pl. színek szerint a mosásra váró ruhákat. De kitehetjük pár tárgy fotóját is a falra: a megfelelőiket pedig dugjuk el a lakásban, hadd keresgéljenek. Mindenki maga tudja, hogy a gyermekét mi köti le, azt a pontot kell megtalálni, amikor ez a tevékenység a szülő szoros felügyelete nélkül is végezhető. Tehát nem a kádban való búvárkodásra gondoltunk…

Offline

Amikor a gyereknek szüksége van ránk, akkor teljesen forduljunk felé, lépjünk ki abból, amiben vagyunk (mentés!), és fordítsunk hátat a monitornak. Nincs értelme másképpen, ugyanis sem a munkát, sem a gyereket nem fogjuk teljes értékűen ellátni, ha félig ebben, félig abban vagyunk. És persze ott a döntő érv: ha a kisgyermek megpróbálja magára vonni a figyelmet, jó eséllyel nem fog leállni, amíg nem sikerül neki… Hamarabb szabadulunk, s hamarabb tudunk visszatérni a tennivalóinkhoz. Továbbá, ha a gyerekek tudják, hogy minden nap eljön az a pillanat, amikor anya/apa „megérkezik a munkából”, amikor együtt kimegyünk az udvarra, a játszótérre, akkor valamivel könnyebben vészelik át az addig eltelő időt. Vagy nem, de egy próbát akkor is megért.

Reméljük, a karantén és a pandémia soha többé nem tér vissza.

A tavaszi szünet csak pár nap, s szerencsés esetben egy gyermekbetegség sem kényszerít minket hetekre a lakásba, így egy rövidebb időszakot nézve talán nem kell kétségbeesnünk, ha egyszerre kell mindenről gondoskodnunk. S még ha semmit sem sikerül a fentiekből betartani, betartatni, a káosz csak átmeneti, és néha ez a legtöbb, amit a helyzettől kaphatunk 🙂

Fotók: Pexels. com

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.