Dolgozó anyák a pandémia előtt, alatt és után
A dolgozó anyák a „normális” időkben is alig bírták szuflával – ha van szemernyi pozitív hozadéka is a világjárványnak, az az, hogy a speciális kihívás, amit a covid jelentett, rávilágított erre a problémahalmazra. Írásunk a The New York Times csaknem egy évvel ezelőtt publikált cikke alapján készült, és arra jöttünk rá, 2021. és Amerika nincs is olyan messze…
Amikor az iskolák 2020 tavaszán bezártak, a szülők (főként az anyák) kétségbeesetten kezdték el megosztani egymással a listákat – színkódolt órarendeket, óravázlatokat és oktatási tevékenységekhez vezető linkeket, hogy a gyerekeket lefoglalják és ösztönözzék. Ez azonnali és hallgatólagos beismerése volt annak, hogy nem érkezik segítség. Tudták, hogy egyedül rajtuk múlik, hogyan képesek egyszerre legalább három teljes munkaidős feladatot ellátni – szülőként, botcsinálta tanárként és a munkájukért, amiért tulajdonképpen fizetik őket.
Igazuk volt. A segítség többnyire nem érkezett meg.
“Azt mondják, hogy a nők képesek felemelni akár egy autót is a gyermekeikről, de még ha képesek is erre, ez nem jelenti azt, hogy nem tesznek kárt a testükben, amikor felemelték azt az autót…” – vélekedik Betsey Stevenson, a Michigani Egyetem közgazdásza, aki a nőket és a családokat érintő kérdésekben ad tanácsokat a politikai döntéshozóknak.
“2020 olyan volt, mintha egy autót emeltek volna le a gyerekeikről; 2021-ben az volt a kérdés, hogy ‘Hogyan képesek ezek a nők meggyógyulni?’”
Ez a kérdés talán áthúzódik 2022-re is…
Sok munkáltató úgy reagált a járványra, hogy lehetővé tette az alkalmazottai számára, hogy rugalmas munkaidőben, otthonról dolgozzanak, vagy átrendezzék a műszakjaikat annak érdekében, hogy éjszakánként, hétvégén és minden olyan percben, amikor nem a gyermekekkel foglalkoznak, elvégezzék a munkájukat. A világjárvány előrehaladtával azonban világossá vált, hogy ez a megoldás nem fenntartható.
“Vegyük például a dolgozó anyukát, akinek sikerült megtartania a munkáját, de hamarosan elveszíti az eszét” – vetette fel Stevenson professzor.
“Láttuk, hogy az emberek otthon rendkívül kreatívak és produktívak voltak, de ez óriási árat jelentett a mentális egészségük és az ép elméjük szempontjából. Ha egy vállalat elég jól átvészelte ezt a helyzetet, akkor most itt az ideje, hogy gondoskodjon arról, hogy ne égjen ki egy csomó alkalmazottja.“
Az Egyesült Államokban nem bevett gyakorlat, hogy a fehérgalléros munkáltatók részmunkaidős beosztást kínálnak – és ha mégis, akkor aránytalanul kevesebbet fizetnek érte. Azokban az európai országokban, ahol törvények írják elő, hogy a munkavállalóknak részmunkaidőben kell dolgozniuk, jobban meg tudták tartani a nőket a munkaerőpiacon. De az anyáknak nem csak időre van szükségük, hanem pénzre is. Ezt úgy használhatnák fel, ahogy az a családjuknak a legjobban megfelel – gyermekgondozásra, korrepetálásra vagy arra, hogy a fizetés nélküli szabadság alatt eltartsák magukat. De kevés vállalat fizet a gyermekgondozásért….
Mi lenne még jó?
Ne büntessék az embereket a gyermekgondozásért.
Amikor eljön az alkalmazottak értékelésének ideje, a vezetőknek szem előtt kellene tartaniuk, hogy az emberek mennyi többletmunkával – és stresszel – küzdenek. (Ez a nem szülőkre is vonatkozik.) Emellett a HR-eseknek nem szabadna elvetniük a világjárvány idején keletkezett hiányosságokkal rendelkező önéletrajzokat, és fontolóra kellene venniük az ápolás miatt távozó alkalmazottak újrafelvételét.
Ne térjenek vissza a “normális” irodai élethez.
A hosszú órákig tartó szembesülés és a kiszámíthatatlan időbeosztás már a válság előtt is ártott a szülőknek és másoknak. Ennek az időszaknak egyik tanulsága volt annak a felfedezése, hogy az emberek – különösen a szülők – boldogabbak, egészségesebbek és produktívabbak, ha maguk dönthetik el, hol és mikor dolgoznak. Az irodáknak vannak előnyei, de a munkáltatók vegyes munkarendeket is bevezethetnének, lehetővé téve, hogy az emberek néhány napot otthon, néhány napot pedig az irodában dolgozzanak.
Adójóváírás azoknak a vállalkozásoknak, amelyek megtartják vagy újra felveszik az anyákat.
Megdöbbentően sok anya adta fel a munkáját, hogy a világjárvány idején gyermekeiről gondoskodjon. Nekik – és a munkáltatóknak is – segítene, ha a vállalatok visszavennék őket. Az adójóváírások nagyobb ösztönzést jelenthetnének erre.
A nők mindig is többet vállaltak a gyermekgondozásból és a házimunkából. A láthatatlan munkából is többet végeztek, különösen, amikor gyermekeik egészségéért és oktatásáért kellett aggódniuk és logisztikázniuk. A világjárvány azonban egyértelművé tette, hogy a gyermeknevelés közösségi feladat, és mindig is az volt – és az anyáknak most nagyobb szükségük van a közösségeikre, mint valaha.
Segítsetek!
A gyermek nélküli barátok elgondolkodhatnának azon, hogyan segíthetnének a gyermekeseknek. Már egyetlen vacsora „házhoz szállítása” is terhet vesz le az anya válláról, de egy közeli barát elviheti a gyerekeket a parkba sétálni, játszóterezni, vagy felolvashat nekik a Zoomon. Alkalmazkodva a család elveihez, életmódjához és lehetőségeihez, csak a kreativitás szab határt a segítségnyújtás lehetőségeinek. Egyes helyeken például olyan programokat indítottak, amelyek összekötik a gyermekgondozókat vagy a korrepetitorokat azokkal a családokkal, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megfizessék őket.
Végül de nem utolsó sorban: adjanak az anyáknak egy kis pihenőt.
Egy anyának már a könyökén jön ki az életmód-tanácsadók szlogenje: Szakíts időt magadra! A legtöbb anyuka számára nevetségesen lehetetlen, hogy mostanában elegendő pihenőidőt kapjon – és nincs az az illatgyertyás fürdő, ami ezt beteljesítené. Talán túl nagy kérés egy kormány által finanszírozott, pánik utáni wellness-hét az anyáknak…? (Igen…) A poszt-covid világában az anyukáknak is jól jönne egy éjszaka egy üres házban, egy beszélgetés egy jó terapeutával vagy egy gyerekmentes szabadnap a barátokkal…
Forrás: The New York Times
Fotók: Pexels.com